Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés – iskolarádió
2013. április 15., hétfő, 7.55
Kedves fiúk, lányok, kedves tanárok!
Egy hónappal ezelőtt választották meg a bíborosok az új Szentatyát, Ferenc pápát, XVI. Benedek utódát az argentin Bergoglio bíboros személyében. Azóta sokat hallunk az új pápa közvetlen szeretetteljes viselkedéséről, egyszerű beszédstílusáról. A mai hétindítóban néhány gondolatát idézem. Figyeljétek, hogy mondanivalóját milyen világos, közérthető módon közli.
Székfoglaló beszédéből idézek: „…Ma, Szent József ünnepén Péter utóda, Róma új püspöke szolgálatának kezdetét is ünnepeljük, amely hatalommal is jár. Kétségtelen, hogy Jézus Krisztus hatalmat adott Péternek; de miféle hatalom ez? Jézusnak Péterhez intézett, a szeretetre irányuló három kérdését követi a hármas meghívás: legeltesd bárányaimat, legeltesd juhaimat! Soha ne feledjük, hogy az igazi hatalom a szolgálat, és a Pápának is hatalma gyakorlásában egyre inkább el kell mélyednie abban a szolgálatban, amelynek ragyogó csúcsa a kereszten van. Szeretettel és gyengédséggel kell fogadnia az egész emberiséget, különösen a legszegényebbeket, a leggyengébbeket, a legkisebbeket, azokat, akiket Máté a szeretetről szóló utolsó ítéleten ír le: az éhezőket szomjazókat, jövevényeket, ruhátlanokat, betegeket, börtönben lévőket (vö. Mt 25,31–46). Csak az tud õrködni, aki szeretettel szolgál!”
A Nagyhéten mondta: „Mit jelent az, hogy követjük Jézust a Kálváriára, a kereszthez és a feltámadáshoz vezető úton? Földi küldetésében Jézus a Szentföld útjain haladt végig; 12 egyszerű embert hívott meg arra, hogy maradjanak vele, osztozzanak útjában és folytassák küldetését. Abból a népből választotta ki őket, akik mélyen hittek Isten ígéreteiben. Jézus mindenkihez beszélt kivétel nélkül: a nagyokhoz és az egyszerű emberekhez, a gazdag ifjúhoz és a szegény özvegyasszonyhoz, a hatalmasokhoz és a gyengékhez. Elhozta Isten irgalmasságát és megbocsátását, gyógyított, vigasztalt, megértéssel volt az emberek iránt, reményt adott.”
Egyszerű, szinte népies gondolkodását jellemzi, hogyan tanított a mindennapi imáról még Argentínában: „Mondjunk egy imát minden ujjunkra:
1. A hüvelykujjad van hozzád legközelebb. Ezért imádat azokért kezdjed, akik legközelebb vannak hozzád. Azok a személyek ezek, akiket a legkönnyebb megjegyezni. Szeretteinkért imádkozni "édes kötelesség".
2. következő ujjad a mutatóujj. Imádkozz azokért, akik utat mutatnak, tanítanak és gyógyítanak. Ide tartoznak tanáraid, mestereid, orvosaid, papjaid és szerzeteseid. Nekik támogatásra és bölcsességre van szükségük, hogy másoknak utat tudjanak mutatni. legyenek mindig jelen imáidban.
3. Következő ujjad a középső, amely a legmagasabb. Ez vezetőinkre emlékeztet. Imádkozz országod elnökéért, a kongresszusi tagokért, a vállalatvezetőkért és igazgatókért. Ezek az emberek irányítják hazád sorsát és alakítják a közgondolkodást. Szükségük van Isten vezetésére.
4. A negyedik ujjad a gyűrűsujj. Bár sokan nem tudják, de ez a leggyengébb ujjunk, bármelyik zongoratanár megmondja neked. A leggyengébbekre emlékeztet, akiknek sok bajuk van, akiket levert a betegség. Szükségük van imáidra éjjel és nappal. Soha nem tudsz eleget imádkozni értük. Gyűrűsujjad hív, hogy imádkozz a házaspárokért is.
5. Utoljára marad a kisujjad, legkisebb az összes ujj közül, így kell látnunk magunkat Isten és ember előtt. Azt mondja a Biblia: "az utolsókból lesznek az elsők". Kisujjad arra emlékeztessen, hogy imádkozz magadért. Miután imádkoztál az előző négy csoportért, akkor már megfelelő perspektívából látod saját szükségleteidet és jobban tudsz imádkozni a tieidért!
Most mindannyian álljunk fel, és imádkozzunk!
†Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Mária, betegek gyógyítója, könyörögj értünk!
Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
Ullmann Péter O.Praem.
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés – iskolarádió
2013. január 21., hétfő, 7.55
Évk. 2. hét
Kedves diákok, kedves tanárok!
A múlt vasárnap délután egyházközségi mulatságot tartottunk az iskola ebédlőjében, a „kánai menyegzőt”. Immáron 15. alkalommal, mióta én vagyok a Premontrei Templom plébánosa. Ha közületek volt valaki már ilyenen, az tudja, hogy ilyenkor elénekeljük a katekizmusi éneket, amellyel Jézus kánai csodájára emlékezünk. A hat veder borrávált víz emlékére hat pohár borral hatszor koccintunk, vidáman éneklünk, beszélgetünk. A végén elénekeljük, hogy Valahol csak együtt vagyunk, / Jézus szent nevében mulassunk / Kána menyegzőbe, a nagy vendégségbe. Mindez valójában egy régi lakodalmi népszokás felélesztése. (Jövőre titeket is szívesen látunk ebbe a vidám plébániai vendégségbe!) Alkalom, hogy együtt legyünk, alkalom a vízkereszti házszentelésre, alkalom arra, hogy a karácsonyi ünnepek végén megemlékezzünk Jézus első csodájáról.
Nekünk pedig alkalom arra, hogy a mai hétindítóban elgondolkodjunk a Megjelenés-Epifánia ünnep harmadik mozzanatáról, az igazi kánai menyegzőről. Valójában mi a jelentősége annak, hogy Jézus Anyjával és az apostolokkal elment egy falusi lakodalomba? A karácsonyi ünnepek liturgiájában arról szól ez az esemény, hogy az emberek közt MEGJELENT az Isten. Istent láttak a gyermekben a napkeleti bölcsek, a mennyei Atya szeretett Fiáként mutatkozott be Jézus a Jordánnál, itt pedig isteni hatalommal csodát tett egyszerű emberek között.
Még a hittani mondanivalón innen próbáljuk beleélni magunkat az eseménybe. Úgy képzeljétek el, mintha egy mai lagzin – mondjuk itt az egyetemi étteremben – vendég lenne Jézus anyjával, mint a többi meghívott rokon. Mert ez történt! Jézus mindenestől részt vett az emberi életben: örömben-bánatban, munkában-gondban, szenvedésben-halálban. Számtalan kis utalás van erre az evangéliumokban. Az Isten egyszerű emberként élte, éli velünk a hétköznapi emberi sorsot. Ez a megtestesülés titka: valóságos ember lett, de semmit sem veszített isteni mivoltából. És éppen egy kis falusi lakodalomban először nyilvánította ki isteni hatalmát: a hat kőedény vízéből a legjobb bort ajándékozta a násznépnek. Az Emberfia édesanyja kérésére csendben megmutatta istenségét!
És mégsem csak egy falusi lakodalomról szól a leírás. A sorok mögött sokkal többet tudunk kiolvasni az eseményből. Nagyon jó, hogy ti hittanból részletesen tanuljátok az Ószövetség történetét. A próféták számtalanszor úgy beszélnek az Istennek és Izraelnek a kapcsolatáról, mint egy házasságról. A választott nép bűneit házasságtörésként ábrázolják, a szövetségi hűséget, a beteljesülést pedig úgy írják le, mint egy menyegzős lakomát. A lakoma az örök boldogság, az üdvösség szimbóluma. Pál apostol pedig azt tanítja, hogy mi, az új Izrael, az Egyház mintegy jegyesi kapcsolatban vagyunk vőlegényünkkel, Krisztussal. Ő meghívott minket az örök boldogság menyegzőjére, sőt épp azért lett emberré, hogy az emberiség be is jusson a lakomára, vagyis elérje az üdvösséget. Hiszen Ő az Üdvözítő, Ő a Megváltó. A borrá vált víz ajándéka, a megszaporított kenyér ajándéka, a csodálatos gyógyítások ajándéka mind-mind Jézus megváltói művének a fokozatos kibontakozása. A kánai menyegző kis ajándékától kezdve egészen a legnagyobb ajándékig, amikor önmagát, életét adta értünk Jézus, hogy mi általa elnyerjük az isteni életet.
Kedves premis fiúk-lányok. Erről az életről, erről az örök menyegzős lakomáról csak gyenge emberi fogalmakkal tudunk beszélni: olyan, mint egy jó vendégség, jó barátokkal, jó enni-innivalóval, mint egy önfeledt, boldog együttlét, mint pl. a 24 órás kosár. Olyan, mint egy élet, amelyik sosem szenved szükséget, nincs a kenyér híjával, nincs benne betegség, öregség és halál. Ez bizony nektek a viszonylag gondtalan napjaitokban nem sokat mond. Mi, idősebbek az évtizedek sok törődése, bánata után, magunk és szeretteink betegsége után egyre inkább várjuk a menyegzős lakomát, a teljességet. – Jézus ma is köztünk van, itt az osztályban, szerényen, mint Kánában. Most kérjük, tegyen jót, adjon gyógyulást Szent Anyja közbenjárására Péter bácsinak, és többi beteg testvérünknek!
Álljunk fel, imádkozzunk! †Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Mária, betegek gyógyítója, könyörögj érettünk! - Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
(Ullmann Péter O.Praem.)
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés – iskolarádió
2013. január 14., hétfő, 7.55
Évk. 1. hét
Kedves fiúk-lányok, kedves tanárok!
Egyházról és szegénységről, az egyház és a szegények kapcsolatáról beszélt egy riporternek Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke. Jó barátom, kántorképzős tanítványom volt.
Mit jelentenek az egyház, a keresztények számára a szegények, mit tehetünk, mit teszünk értük? – kérdezte tőle a riporter. - Talán túl sokat beszélünk erről ahhoz képest, amennyit teszünk: mindenesetre sokkal többet kellene tennünk. Amit jóakaratból teszünk, azzal egy-egy kis területet kezelünk. Ugyanakkor az egyháznak nem az az elsődleges feladata, hogy a társadalom szociális problémáit megoldja. A társadalmi problémát kezelni kell, de amikor az egyház a szegényekkel foglalkozik, soha nem feledkezhet meg arról, hogy a krisztusi örömhírt akarja továbbadni. Csak akkor lehet hiteles, ha a szegények közé áll, nem csak morzsákat potyogtat, hanem azonosul velük, közéjük lép. Ugyanúgy, ahogyan Krisztus is közénk jött, és vállalta velünk a nyomorúságos életet, hogy aztán fölemeljen minket. Az egyház szegények iránti kötelezettsége abból fakad, hogy nem maradhatunk kívül, nem maradhatunk fölül. Bár keresztény családok megteszik, hogy cipősdobozban ajándékokat készítenek, felajánlanak a fölösleges használt ruháikból, vagy hasonló jócselekedeteket végeznek, de nem érezzük át a szegénység igazi nyomorúságát.
Sokat beszélünk arról, hogy a családunkban, a barátaink között, a szomszédunkban terjesszük az örömhírt. Mennyiben feladata egy keresztény embernek oda is elvinni az örömhírt, ahol a társadalom számára szinte láthatatlanul élnek az emberek?
Igen, láthatatlanul, mert talán nem is akarjuk látni őket – bár ez ma egyre nehezebb, a világ mindent megmutat. Nem lehet begubózni, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egyre nagyobb a szegénység. Persze ezt a magunk bőrén is érezzük, sok keresztény család szenved adósság, munkanélküliség miatt, keresztény fiatalok sem tudnak mit kezdeni a diplomájukkal. Akkor fogunk tudni segíteni a szegényeken, ha a magunk sorsát a krisztusi örömhírben tudjuk megélni. Nem az a baj, ha kevés a betevő vagy a tüzelő. Akkor van baj, ha emiatt az Isten ellen fordulok, lázadozom, vagy más emberekkel szembefordulok. Az igazi nagy baj az, amikor a fizikai szegénység lelkileg nyomorít meg. Szükség van azokra a keresztényekre, akik megélik ezt a fizikai szegénységet, mégpedig az Istenbe vetett bizalommal élik meg. Ez tud hatni a társadalom igazi szegény rétegeire. Sokan beszélnek arról, milyen nehéz helyzetben élünk, sok fiatal nem mer belevágni a családalapításba… Pedig százszor jobban élünk ma, mint ahogyan harminc-negyven évvel ezelőtt szüleink, nagyszüleink éltek. Ők nem is álmodhattak arról, ami nekünk megadatik. Azt mondjuk, nagy szegénység van, de ez annyira viszonylagos! Nem kötelessége a Jóistennek, hogy a 21. századi ember minden fizikai igényét kielégítse, nem mondhatjuk, hogy majd akkor egyezünk csak ki vele. –
A Szentírás azt tanítja, hogy csendben adakozzuk. Egy hangos korban ez kérdéseket vet fel, hiszen sokan harsányan szólnak a gyengék és elesettek ellen. Mi a teendőnk?
Igen, sajnos ez így van. Mi is szembesültünk azzal, hogy nem elég, ha sok jót tesz az egyház, azt számadatokkal be is kell bizonyítanunk. Fura világ! Statisztikai adatokkal kellene igazolnunk, hogy az egyház tíz éve, húsz éve, száz éve eredményes munkát végez. Jogos elvárásnak tűnhet ez a számok, a mérések uralta világban, de nehéz teljesíteni. Jó lenne teljes odaadással a feladatunkat végezni, és a rászorulók felé fordulni ahelyett, hogy magyarázkodásra fecséreljük az energiánkat. Komolyan mondom, nem tudom, hogyan fogok elszámolni az Úr előtt az Ő figyelmeztetésével: „Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek… Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik…” Bevallom, most, a püspöki szolgálatomban ez még nincs a helyére téve.
Most mindannyian álljunk fel, imádkozzunk a szegényekért, és Péter bácsi gyógyulásáért! Üdvözlégy… Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
(Ullmann Péter O.Praem.)
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés – iskolarádió
2012. november 26., hétfő, 7.55
Évk. 34. hét (Krisztus Király)
Kedves fiúk-lányok, kedves tanárok!
A mai napon az egyházi év utolsó hetét indítjuk. Az utolsó vasárnap hagyományosan a végső időkre, az Utolsó Ítéletre emlékeztetett. Az újabb időkben ezt a napot Krisztus Király vasárnapjaként ünnepeljük. Sokan még ma is félnek kimondani, hogy Jézus Krisztus egy király, inkább azt mondják: Ő az „én barátom”! Úgy gondolják, hogy ez a kifejezés valami anakronisztikus dolog, a múlt csökevénye. – A hétindítóban nem szoktunk politizálni, de annyit azért elmondhatunk, hogy talán a Francia Forradalom óta nem túl népszerűek a királyok. Ma ugyan már nincsenek teljhatalmú királyok, de vannak, és voltak a közelmúltban is teljhatalmú diktátorok, akiktől még a mi generációnk is sokat szenvedett. Ugyanakkor pedig az ismert európai királyságokban valódi demokrácia, népuralom van. – Hogyan merjük ezek után azt mondani, hogy Jézus Krisztus a mi királyunk? Bizony ez nem hasonlat, nem képes beszéd. Ennek a kifejezésnek fontos hittani tartalma, és szentírási alapjai vannak.
Maga Jézus Krisztus tiltakozott, amikor a csodálatosan megszaporított kenyérrel jóllakott nép királlyá akarta tenni. „Ez kell nekünk, ilyen király, alatta nem kell dolgozni a kenyérért, csak a tanítását hallgatni.” Jézus elmenekült előlük. Viszont amikor Pilátus megkérdezte Őt, hogy valóban király-e, akkor igennel válaszolt, de kijelentette, hogy az ő királysága valami más: „Az én országom nem ebből a világból való” – Hát honnan való? A mai hétindító keresztény hitünk három válaszát adja a kérdésre: Jézus Krisztus a VILÁGMINDENSÉG királya, Ő a mi MEGVÁLTÓ királyunk, Ő a mi SZÍVÜNK királya.
1. Krisztus Király, mint második isteni személy, öröktől fogva egy az Atyával és a Szentlélekkel. Az Atya általa, sőt érte teremtette a világot Kol 1, 16. Így Ő a teremtett világ-mindenség csúcsa. A szentmisében így dicsőítjük a próféta szavaival: „Szent vagy mindenség Ura Istene, az ég és föld telve van a te dicsőségeddel!” Krisztus tehát király a teremtés okán, az egész világmindenség az ő országa.
2. Krisztus király emberként bevonult Jeruzsálembe, és a „gyermeki szép sereg” földi királyként, Dávid utódaként köszöntötte, a katonák meg is koronázták, igaz csak töviskoszorúval, és csúfságból térdet hajtottak előtte, Pilátus pedig felíratta a keresztfára, hogy ő a zsidók királya. Valóban király lett a kereszten: a mi megváltó királyunk. A Király szenvedése és kereszthalála által kiszabadította alattvalóit a bűn fogságából. Országot nyert nekünk, életet, örök életet szerzett nekünk. Földi királyságának a győzelmi szimbóluma a szent keresztfa. Krisztus halála és feltámadása óta a gonosz felett aratott győzelem, az Isten országának jele.
3. Krisztus az emberi SZÍV királya, a bensőnkben megvalósuló Isten Országának királya. Az „Isten Országa” szentírási kifejezés jelenti az Isten bennünk és a teremtett világban megvalósuló uralmát. Az Isten irgalmasságát megrendítő történetekkel ábrázoló Lukács-evangélium elmondja, hogy a Jézussal együtt megfeszített egyik gonosztevő hitte, hogy Jézus képes megvalósítani uralmát a szívekben és a világban, és az utolsó pillanatban kérlelte Őt, hogy „emlékezzen meg róla az Országban”. A szenvedő Jézus válasza: „még ma velem leszel a paradicsomban.” A jobb latorban ott, abban a pillanatban, még életében megvalósult az Isten uralma. A Keresztrefeszített a másik keresztre feszített ember szívének a királya lett.
Kedves fiúk-lányok! Naponta imádkozzátok a Miatyánkban, hogy „Jöjjön el a te országod”! Ebben a kérésben valójában azt kívánjátok, hogy az Isten uralma erősödjön meg bennetek, hogy szívetekben ne a rossz uralkodjon, hanem maga Jézus Krisztus, a mi üdvözítő királyunk lakozzék bennetek! Szép, munkás hetet kívánok!
Most mindannyian álljunk fel, imádkozzunk!
†Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
(Ullmann Péter O.Praem.)
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés (4) – iskolarádió
2012. október 15., hétfő, 7.55
Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké, ámen!
Kedves diákok, kedves tanárok!
Mai hétindítónk egy múlt heti eseményhez kapcsolódik. XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét. Ez azt jelenti, hogy a következő időszakban a jövő év Krisztus Király ünnepéig az egész Egyházban a hitünkre figyelünk. Mit szeretne elérni a Szentatya a Hit évével? „A hit kapuja” (Porta fidei) kezdetű apostoli levélben ezt írja a pápa: „Újra fel kell fedeznünk a hit útját, hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való találkozás örömét és mindig megújuló életerejét”. Máshol pedig ezt mondja: „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse, sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot”. v.ö. Mt 5, 13-15 Ismeritek az evangéliumi hasonlatot. Eszerint a hit nélküli kereszténység olyan, mint a sótlan só, vagy talán ma azt mondaná Jézus: olyan, mint a koffeinmentes kávé, vagy az alkoholmentes sör.
Bizony a kereszténységben sokan ma is csak egy kultúrkört, bizonyos közösséget, esetleg egy szép szokást látnak. Az ókori pogány gondolkodók is szokásnak tartották a vallást, és ezzel elősegítették a pogány vallások megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni, hanem csak az igazságra. Egy ókori író szerint Krisztus igazságnak, nem pedig szokásnak nevezte magát. v.ö. Jn 14, 6 Ez bizony annak idején teljesen újszerű dolog volt a hit világában: a kereszténység nem szokásokra építette a hitét, hanem az Igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem valami szokás-rendszerért adták oda az életüket, hanem az Igazságért, Krisztusért. A mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele való élő kapcsolatunk adhat olyan belső szívbéli örömet, amit látnak rajtunk az emberek. Azonban ahhoz, hogy ez így legyen, először nekünk kell megújulni hitünkben. Erre a megújulásra szólít a Hit éve!
Tapasztaljuk, hogy olyan népek körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen van a Katolikus Egyház, - mint pl. nálunk - sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják: „Ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik, sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi, aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása.
Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a Hit évében szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz, nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes Istenben. Az Isten az VALAKI! A találkozás mindig Tőle indul el, Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít meg az Egyház igehirdetése által. A hit tartalmának ismerete önmagában még nem elég. A hittant bárki megtanulhatja, akár hit nélkül is! Az kell, hogy a szívünket megnyissa a kegyelem, hogy lássunk és értsük, hogy miről szól valójában Isten hirdetett szava.
Bár a hit a legszemélyesebb dolog, ugyanakkor mégis közösségi. Az Egyház közösségének a hitében kereszteltek meg, így lettünk Isten népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A Hiszekegy, amit a szentmisén közösen imádkozunk, az Egyház hite. Amit a Jóisten megmutat magából, az az igehirdetés, a hittanóra, a Szentírás-olvasás, az ima és a szentségek, különösen az Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától.
Kedves fiúk, lányok! A Hit évének első napjaiban kérlek benneteket, hogy mondjuk el sokszor az evangéliumi édesapa imáját! Ő Jézustól kérte a Jézusban való hitet, és így kérte, hogy gyógyítsa meg súlyos beteg fiát: Hiszek Uram, segíts hitetlenségemen! Mk 9, 24
Most mindannyian álljunk fel, imával kezdjük a napot!
†Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
(Ullmann Péter O.Praem.)
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés (1) – iskolarádió
2012. október 1., hétfő, 7.55
Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké, ámen!
Kedves diákok, kedves tanárok!
Ma a hétindító néhány percében gondolkodjunk a zsolozsmáról. Itt az iskolánkban is több olyan alkalom van, amikor részt vehetünk a zsolozsma-imádságon, például péntek reggelenként. Talán nem mindenki tudja, hogy valójában mi a zsolozsma? Mit teszünk, amikor zsolozsmát imádkozunk? Hogyan kell részt venni a zsolozsmán?
A magyar zsolozsma szó a szláv „szluzsba” szó elmagyarítása. Eredetileg „szolgálatot” jelent. Amikor a magyarok a Kárpát-medencében a kereszténységre tértek, már voltak itt szláv keresztények és feltehetőleg tőlük vettünk át néhány kifejezést, amely a keresztény voltunkkal kapcsolatos. A kifejezés eredetije a latin „officium” szó, ami ugyancsak „szolgálatot-munkát” jelent, t.i. az Istennek járó szolgálatot, magát az énekelt ima- istentiszteletet. Ez az imaforma már az első századokban pontosan rögzült, és visszavezethető egészen a zsinagóga zsoltáros imádságára. Valójában tehát az Egyház közös, hivatalos imádságáról van szó. Ez az ima végső soron Krisztus imája, általa a Fő és mi, Krisztus testének, az Egyháznak tagjai együtt dicsőítjük a Mennyei Atyát. Mi ugyan egyenként külön-külön mondjuk, vagy énekeljük, de a mi szánkkal mintegy maga Jézus Krisztus imádkozik. A Zsidókhoz írt levél kifejezésével élve, a zsolozsma az Istennek ajánlott áldozat: Krisztus által mutassuk be az Istennek a dicséret áldozatát, az őt megvalló ajkak gyümölcsét! Zsid 13, 15 Az Egyház tagjai közül a papok, a szerzetesek és szerzetesnők fogadalommal kötelezik el magukat erre az imaszolgálatra. Mi, premontrei szerzetesek is naponta többször összejövünk, hogy énekeljük a zsolozsmát. Reggel az olvasmányos imaórát, a matutinumot és a laudest, délután pedig az esti dicséretet, a vesperást a Fácán-sori templomban. Délben a házi kápolnánkban énekeljük a napközi kis hórát. Igaz, kötelességünk, mert elvállaltuk, hogy az Egyház nevében végezzük ezt a szolgálatot, de úgy szakítja meg a napunkat, mint amikor egy sötét, rosszlevegőjű szobából, kilépünk a szabadba, és belépünk a friss levegőbe. Bekapcsolódunk az angyalok és szentek seregének nagy mennyei énekkarába, hogy az egész Univerzummal együtt dicsérjük az Istent. Lélegzetvétel, ami új lendületet, erőt ad a napunknak. „Hálát adunk, hogy Isten színe elé állhatunk, és szolgálhatunk neki.” Azonban nem pusztán a mi privilégiumunk ez az imamód. Törekszünk rá, hogy megosszuk ezt a kincset minden keresztény emberrel. A Premontrei Plébániatemplomban is naponta sokan imádkoznak velünk. És itt, az iskolánkban nektek is van erre lehetőségetek.
Ha ez így van, örüljünk, hogy részt vehetünk rajta, ez egy méltóság, kitüntetett helyzet. A péntek reggeli énekelt zsolozsma-ima nem kötelező, de benne van iskolánk életének ritmusában, a napirendben. A múlt pénteken viszonylag kevesen voltunk, mert az egyházzene-szakosok nem voltak itthon. Hála Istennek, nélkülük is el tudtuk énekelni, de lehettünk volna többen is… Hisz itt voltak azok is, akik a zsolozsma alatt csapkodták az osztály- és WC-ajtókat. Itt voltak, akik nagy szóval társalogva, hangos nevetéssel sétáltak a folyosókon. Aztán itt voltak, akik csendben nézték a magasból, hogy „hát ezek mit művelnek itt?” Itt volt az a húszfős mélynövésű csapat, akik az igazgató úr ablaka alatt a ping-pong asztalnál szerenádoztak. Egyszóval sokan voltak itt péntek reggel, és akár beszállhattak volna az angyali karok énekébe. Igaz, nem kötelező a részvétel, de legalább tiszteljék meg csendjükkel azokat, akik helyettük, az ő nevükben is mondják a péntek reggeli imát!
Kedves premis diákok! A szándékom, nem a hétindító letolás, hanem inkább a hétindító buzdítás. Kezdjétek minél többen a pénteki napot az Egyház imájával! Akinek füle van a hallásra, hallja meg! Szép első októberi hetet kívánok!
Most mindannyian álljunk fel, imádkozzunk!
†Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
(Ullmann Péter O.Praem.)
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés (2012/13. tanév, 2. alkalom) – iskolarádió
2012. szeptember 24., hétfő, 7.55
Kedves diákok, kedves tanárok!
Ennek a hétnek az elején is a vasárnapi evangélium utolsó mondatai adjanak lelki táplálékot és egy kis ösztönzést a következő napokra. „Jézus így szólt a tizenkettőhöz: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája. Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte.” Mk 9, 35-36 - Ehhez hozzáfűzöm Jézusnak még egy kijelentését ugyancsak Márk evangéliumából: „Bizony mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint kisgyermek, nem megy be oda”. Mk 10, 15
Jézus azért beszélt az apostoloknak a szolgaságról, mert tudta, hogy ők a háta mögött az uralkodásról beszélnek. Az apostolok Krisztus Király országában a trón két oldalán szerettek volna ülni, és már előre osztogatták a miniszteri bársonyszékeket, és abban versengtek, hogy ki a legnagyobb közülük. Valójában még nem voltak képben! Nem tudták elfogadni, hogy Krisztus trónusa a keresztfa lesz, tövisből lesz a koronája, és uralkodása nem törékeny evilági ciklusra szól.
Ne csodálkozzunk az apostolokon! A versengés alapvető emberi vonás, a vérünkben van. Különösen fiatalabb korunkban, amikor még vannak ambícióink, építgetjük a jövőnket a röpke 70-80 éves emberöltőre. Sajnos már 10 évesen versenyezni kell a felvételi vizsgán, verseny van az osztályban, iskolák közt, talán még a testvérek közt is. Szembekerülünk egymással, versengünk. Emlékszem, hogy amikor öcsém négy évvel utánam bekerült a kőbányai gimnáziumba, szegény mindig csak azt hallotta, hogy bezzeg a bátyád…
Gondolkozzatok el! Bizony sokszor megelégedettséggel tölt el, ha azt tapasztalod, hogy valamiben jobb vagy a másiknál. Vagy legalábbis arra törekszel, hogy jobban tudj valamit, ügyesebb légy sportban, nyelvtanulásban, készségesebb legyél a segítésben. Ez nem lenne baj! De nem attól vagyok „jó”hogy valamiben jobb vagyok a másiknál. Nem a másik ember, a „versenytárs”a mérce, hanem az, amit a Jóisten kezdettől fogva elgondolt rólam, amivé válnom kell. Legyek a legkisebb, és akkor vagyok több, akkor vagyok elég nagy. Nem tölthet el megelégedettséggel, ha sikerült valamiben jobbnak lenni a társamnál. Ez a fajta magatartás általában úgy működik, hogy észreveszem a testvérem, családtagjaim, vagy osztálytársaim hibáit. És örömmel megállapítom, hogy ez vagy az a hiba nincs meg bennem, és ez jó! De ettől én még nem vagyok jó, főképp nem jobb! Nem a hibák hiánya, hanem a jó szokásaim, a jó tulajdonságaim, a belső értékeim, a jellemem, végül is a jó tetteim minősítik életemet. Esetleg más emberek szemében is, de nem is ez a fontos, hanem elsősorban az, hogy mit érek a Jóisten szemében. – Tudjátok, hogy mit állít példának az Isten Fia a vetekedő tanítványok elé: a gyermeket, TITEKET! Azt mondja tanítványainak: legyetek olyanok, mint a kisgyermek!
Vajon miért mondja? Milyen a gyerek? A gyerek „kicsi”. Ez a kicsinység nem a súlyára vagy a magasságára vonatkozik, és nem azt jelenti, hogy legyetek olyan „aranyosak”, mint egy kisgyerek. A kicsinység egy szentírási fogalom: a felnőtthöz képest kicsi, azaz kiszolgáltatott, segítségre szoruló, aki nem tudja magát fenntartani, még nem önálló. A szülei kezébe helyezi magát, és akkor biztonságban van. Nem fél, mert mintegy átadja magát nekik. – Eszerint az fogadja gyermekként az Isten országát, aki kicsinek tudja magát Isten előtt, mindent Tőle vár, és nem a maga teljesítményei, érdemei alapján akar bejutni az ő országába. A mennyei Atya kezébe helyezi életét, vágyait, jövőjét!
Kedves fiúk lányok! Indulnak a sportversenyek, a sokféle tanulmányi verseny! Lehet, hogy elsők is lesztek, de mindeközben maradjatok meg kicsinek, szolgáljatok egymásnak szeretettel. Mondjátok sokszor: „Uram, a te kezedbe ajánlom az én lelkemet!”
Most mindannyian álljunk fel, imádkozzunk!
†Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
(Ullmann Péter O.Praem.)
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés (2012/13. tanév, 1. alkalom) – iskolarádió
2012. szeptember 17., hétfő, 7.55
Kedves diákok, kedves tanárok!
A tegnapi evangéliumi részlet végén olvastuk, hogy Jézus ezt mondta tanítványainak: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.” – Gondolkozzunk a hét elején a keresztről, a kereszthordozásról. Mondhatnátok, hogy nincs Nagyhét, Nagypéntek, amikor egész idő alatt Krisztus szenvedése és kereszthalála van a szemeink előtt. Egy dolgos iskolai hét következik, remélhetőleg szép kora őszi napokkal, ne beszéljünk szomorú dolgokról! Talán egyes felnőttek is azt mondanák: ne zavarjuk a gyerekeket ezekkel a sötét dolgokkal, majd később úgyis megtudják…
De nem bújhatunk el a kereszt elől! Minden település szélén, a kimenő utak mentén ott áll a kereszt és figyelmeztet. A templom tetején, szobád falán ott a kereszt, és emlékeztet, hogy ne felejtsd el, hogy keresztény, azaz Krisztus-követő vagy. Jézus Krisztus pedig felvette a keresztjét, kivégezték a kereszt bitófáján, és téged is szólít, hogy „vedd fel a keresztedet”. Kérdés, hogy mit vár tőled ez az egyértelmű és határozott felszólítás!
Az elmúlt héten volt egy kisebb ünnep: a Szent Kereszt felmagasztaltatásának ünnepe. Ez a régi ünnep arról szól, hogy Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona valamikor a 4. század elején megtalálta a Golgota hegyén Jézus keresztjének maradványait, és egy bazilikát építtetett a helyen. Ez a nap József atya új plébánosi székhelyének, Mány falu templomának a búcsúünnepe. Az ünnepen arról elmélkedtünk, hogy mi is a kereszt. - I. Elsősorban a két összeácsolt gerenda, amelyen az Istenfiát kivégezték. Az Isten elvesztette rajta emberi, földi életét, hogy az embernek megszerezze az örök életet. Ilyen értelemben a kereszt az áldozati oltár. - II. Az útszéli kereszt, a nyakláncodon lévő kereszt, a festmények, szobrok keresztje az csak szimbólum, emlékeztető jel. Figyelmeztet, hogy sohse felejtsd el, hogy keresztény ember vagy, és keresztény hitvallásodnak a lényege, hogy az Isten emberré lett érted, emberként meghalt érted, és feltámadt ugyancsak érted, hogy megmutassa életed végső célját. Ez hitünk alapvető titka, amiről hétköznapi gondjainkban, de főképp gondtalanságunkban könnyen megfeledkezünk, azért a szimbólum figyelmeztet, hogy amikor keresztet látsz, vess keresztet magadra, vagy mondjad: „Imádunk téged Krisztus, és áldunk téged, mert a te szent kereszted által megváltottad a világot!” De legalább őseink szokása szerint emeld meg a kalapod, hajtsd meg a fejedet! - III. Azonban itt még nincs vége! Amikor a nagymama azt mondja: „Jaj, kisunokám, nagy az én keresztem…”, akkor valójában Jézus szólítását követi. Sóhajtozik, hogy egyedül maradt, meghalt az ura, kevés a nyugdíj, fájnak a térdei, nem tudja kifizetni a gyógyszert, és nem látogatják meg a gyerekei. De mindezt úgy fogja fel, hogy keresztet hordoz. A mindennapi élet terheit, a gondokat, a betegséget, sokan manapság úgy emlegetik: „hát az élet nem habostorta!” Valóban nem az! Embermillárdok emelt fővel hordozzák életük terheit, szegénységük ellenére gondoskodnak gyermekeikről, verejtékes munkával keresik a mindennapi kenyeret. És ha nem is tudnak róla, ők is Isten gyermekei, a kereszthordozó Jézus testvérei. Mi pedig keresztségünk révén lettünk krisztuskövetők, az Egyház tagjaiként tudatosan hordozzuk napi kis keresztjeinket, és ha rá kerül a sor, Isten kegyelmével a nagy keresztet is vállaljuk, mert hisszük, hogy ez az üdvösségre vezető út.
Kedves fiúk, lányok! Kereszténynek tartjuk magunkat, az egyházi iskola keresztény közösségéhez tartozunk: De tudjátok meg, hogy hiteltelen a keresztnélküli, kispolgári az úgymond vasárnapi kereszténység! A kereszt előbb-utóbb utolér minket, nem kell keresni! De amikor eljön, tudjam, hogy valójában mi a kereszt? Az, amit Krisztussal együtt, az Ő felszólítására hordozok az egész világ üdvösségéért. Mert a kereszt nem más, mint áldozati oltár, hitünk jelképe és életünk szerves része!
Most mindannyian álljunk fel, imádkozzunk
†Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
(Ullmann Péter O.Praem.)
Erénnyel győzni fogsz
Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon, Gödöllő
Hétindító elmélkedés (27) – iskolarádió
2012. április 16., hétfő, 7.55
A világot legyőző hit
Dicsértessék a Jézus Krisztus! – Mindörökké, ámen!
Szeretettel köszöntök mindenkit!
Elmúlt a nagyhét és húsvét hetének megünneplése, mely a keresztény hit középpontja. A húsvétból, Jézus Krisztus kereszthalálából és feltámadásából sarjad minden, amit az egész egyházi év folyamán teszünk, ünneplünk és szemlélünk. A tegnapi nap, fehérvasárnap egyik szentírási olvasmányában a következőt hallhattuk Szent János apotol első leveléből: „…minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?”
Egy kicsit fellengzősen hangzik első hallásra a világot legyőző hit erejének emlegetése. De miről is van szó valójában? Miért beszél az apostol a világ legyőzéséről? És mit is kell valójában legyőznünk? A világ szó bibliai értelemben kettős jelentésű. Egyfelől a teremtett világ jó, amelyre szüntelenül rácsodálkozunk, amelyért hálát adunk, amelyben élünk, amelynek javait élvezzük, és amelynek építése és szépítése az ember feladata. Másfelől Jézus beszél a világról, amelyhez nem szabad hasonulni azoknak, akik őt követik. Ez a világ a bűnnel fertőzött világ, amelyben az ember ki akarja kerülni az Istent. Jézus kereszthalálával és feltámadásával a bűn világát győzte le, és ezt a győzelmet hozta meg azoknak, akik őbenne hisznek. Aki valóban Istentől származik, tehát Jézus Krisztust követi, az általa legyőzi ezt a világot. Ez a mi reménységünk is egyben életünk megjobbítása folyamán. Amikor húsvét éjszakáján megújítottuk keresztségi fogadalmunkat, akkor emellett a hit mellett köteleződtünk el újra. Így már érthető a világot legyőző hit ereje. Mert: Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?
Most álljunk fel és imádkozzunk!
† Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében. – Ámen.
Könyörügjünk! Add meg, kérünk, mindenható Isten, hogy mi, akik húsvét misztériumát megünnepeltük, azt a te bőkezűséged jóvoltából erkölcseinkkel és életmódunkkal megtartsuk. A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. – Ámen.
Könyörögjünk! Cselekedeteinket, kérünk, Urunk, sugallatoddal előzd meg, és segítségeddel kísérd, hogy minden munkánk tőled vegye kezdetét, és általad végződjék. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.
Laudétur Iesus Christus! – In ætérnum, amen!
Balogh P. Piusz O. Praem.
|
|
