Komolyzenei Ki Mit Tud?

Január 27-én, csütörtökön délután első állomásához érkezett az idei Ki Mit Tud?-sorozat, ekkor került sor a komolyzenei (egyéni hangszer és kamarazene) fordulóra. Valamennyi versenyzőnek gratulálunk az igényes, színvonalas produkciókhoz, Tóth Rita tanárnőnek köszönjük a fáradhatatlan szervezőmunkát, zenész kollégáinknak pedig a felkészítést és a zsűrizést. A hagyományosan népes mezőnyből a következő tanulók jutottak a júniusi nagydöntőbe:

Bővebben...

 

Egyszámjáték - eredményhirdetés

Hihetetlen vagy sem: az 1 lett a nyerőszám, mivel ezt egyedül Szabó Ágoston (10.b) gondolta így! Ott a pont, meg a tábla csoki!

Néhány statisztikai érdekesség:

Bővebben...

 

Novemberi program - 2011.

Folytatódik a "báli szezon": Szülők bálja, Szalagavató bál - a novemberünk jobbára ezek jegyében telik. Fokozza még a hónap élménygazdagságát egy nálunk és általunk szervezett-rendezett országos Liszt-vetélkedő zeneművészeti szakközépiskolásoknak, a saját Olimpiai Ötpróbánk úszás versenyszáma, vagy folytatódó hagyományunk, a Premontrei Esték, ahol zenés felolvasóesten vehetünk részt Liszt és irodalom címmel. Utóbbi rendezvényünkön avatjuk a felújított Fényi Ottó termet és szenteli fel Péter atya az új portatív (hordozható) orgonánkat. A képecske pedig további, a szövegben nem említett programra utal. De vajon melyikre?

A részletekért és a teljes listáért kattints ide!

 

Táborok - 2011. nyár

Egy emlékfotófilm Bernecebarátiból, a premis nagytáborról, és egy rövid riport a nem kevésbé nagy (kb. 140 fős) 12. Gödöllői Szkólatáborról. Pár perc nyár a "Bővebben" gomb alatt. Már önmagában ezért is érdemes megnézni. Köszönet az emlékek őreinek: Orbán Domonkos és Bazsik Ádám ex-diákjainknak. 

(16 tábor zajlott az elmúlt nyáron a Premi égisze alatt: ha a többiekről van hasonló dokumentáció, úgy azokat is várjuk nagy erőkkel és örömmel adunk helyt nekik itt, a honlapon.)

Bővebben...

 

Kötelező olvasmány - Poroltó!

Jubileumi harmadik számához érkezett a Poroltó, méltán népszerű iskolánk :) méltán népszerű suliújságja. Megvenni és végigolvasni részint premis-hazafias kötelesség, részint pedig érdemes. Például az interjú miatt. Nem ragoznám, hogy miért: olvasd el, és megérted. (És aki épkézláb, elfogadható magyarázattal tud szolgálni arra nézvést, hogy miért pont ez lett az újság címe, az örökös Poroltó előfizetést nyer...)
 

Évkönyvek

Gimnáziumunk egy-egy tanévének krónikája olvasható a Dr. Fancsovitsné Bőjtös Zsuzsanna tanárnő és Janda Géza tanár úr által szerkesztett kiadványainkban. Az elmúlt három év története honlapunkról is elérhető az Iskola/Történet/Évkönyvek menüpont alatt. Örömteli böngészést hozzá!

 

Bővebben...

 

Decemberi program - 2011.

Advent. Elcsendesedünk, készülődünk, várunk.

A részletekért és a teljes listáért kattints ide!

 

Hétfő

Egy megnyugtatóan ismerős hang a hangszórókból, otthonos békesség a tantermekben. Még nem kezdődtek el a felelések / dolgozatok / egyéb rettenetek. Hét óra ötvenkettő perc van. Piusz atya gondolat- és ébresztő elmélkedései. Ha van olyan mondat, amelyik megtalált téged, akkor azt mostantól el is olvashatod. Meg az összes többit is. És mindig van olyan mondat. Ha figyelsz, találsz.

A "Hétfői gondolatok" menüpontban.

 

Öregdiák pályázat 2011.

Zilai Bernadett (12.b) I. díjat nyert pályaműve olvasható innen egy kattintásnyira, itt:

 Régimódi történetek - családi legendák: ~ Édesapámnak szeretettel ~

(A későbbiekben az írás az Eredmények/Pályázatok menüpontban lesz megtalálható)

 

Sporthírek - március

Sportos diákjaink aktivitásának hála, az elmúlt hónapban sem szűkölködtünk ragyogó eredményekben. Teremíjászatban Európa-bajnokunk (Kamarás Szilárd, 9.b), ritmikus gimnasztikában felnőtt regionális bajnokunk van (Szekeres Eszter, 9.b), de - hagyományosan - éremesővel jöttünk haza a mezei futó diákolimpia megyei döntőjéről is, és a csapatsportágak diákolimpiáinak aktuális fordulóiban úgyszintén bérelt helyünk volt a dobogókon. Fokozódik a helyzet a Premi-R Ligában:  már a négyes döntő küzdelmei zajlanak. Részletes márciusi eredménylista a lapozás után, később pedig az Eredmények/Sport menüpontban.

 

Bővebben...

 

Megjelent a középiskolák legújabb országos rangsora

Premontrei Gimnázium: 8. hely

Több mint két évtizede folyik a magyar középiskolák tanulóinak eredményeit összegyűjtő munka, amely évről évre elkészíti a középiskolák eredményességi mutatóit tartalmazó különféle táblázatokat. Ezek segítik az egyes iskolák vezetőit és pedagógusait, hogy összehasonlítsák intézményük eredményeit a többi középiskolával. Tájékoztatják a középiskolákat választó tanulókat valamint szüleiket az iskolakínálatról, és értékes adatokat szolgáltatnak az iskolát irányító szerveknek és a közoktatással foglalkozó civil szervezeteknek.

Bővebben...